Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér –tartja a közmondás, ami igaz Nagybarca kulturális életére is, de szerencsére van egy Csikász Gábornéjuk, nyugalmazott pedagógus, a Tollas Tibor emlékház és könyvtár lelkes motorja. Egy faluval arrább, Bánhorvátiban korábban is élénk kulturális élet zajlott még Deák-Szinyéri József vezette a művelődési házat, s polgármesterként is szeretné feléleszteni a régi, bevált rendezvényeket.
Néhány faluval arrább, Trizsben született, pedagógus szülők gyermekeként és négy éves korában került a család Nagybarcára, két év megszakítással itt élt, dolgozott. Belenőtt a falu kulturális életébe. Mai napig jól emlékszik rá, hogy az Erdélyből betelepült bányászoknak köszönhetően, akik igényelték a közösségi életet Kisbarca járt élen a kultúra terén, kultúrházat is építettek, színpaddal a falurészben. Aztán gyerekkorában, kalákában felépült a nagybarcai is, a bányák bezárása után pedig átvette a funkciókat. Sok szép emléke fűződik az intézményhez, ahová néhány éve – akkor úgy gondolták ideiglenesen – beköltözött a polgármesteri hivatal, s ott is ragadt.
Egykoron színes kulturális élet zajlott a faluban, még színjátszó körük is volt. A tanító vitte a gyerekeket a művelődési házba, jöttek velük a szülők is és átvették szép csendben a kultúrát. Ez a lendület Csikász Gáborné, Erzsike néni emlékei szerint olyan 15 éve tört meg. Az épületet szépen felújították kívül, belül, kaptak új székeket, függönyöket is. De rendezvény alig van benne. A községnek nincs népművelője/ kulturális menedzsere.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a községnek volt egy híres szülötte, Tollas Tibor, ludovikás katonatiszt, akit 1947-ben koholt vádak alapján letartóztattak és 1956-os szabadulása után Németországba távozott. Az emigráns kulturális élet egyik szervezője lett, mint újságszerkesztő, költő. 1992-ben hazatért látogatóba, majd 1997-es halála után Nagybarcán, édesanyja mellé temették. Mivel jó kapcsolatokat ápolt Lezsák Sándorral, a politikus Tollas Tibor halála után segített, hogy megvásárolják az egykori szülőházát és ott múzeumot rendezzenek be, amely ma már könyvtárnak is helyet ad (amely szakmailag a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárhoz tartozik). Az intézmény „társadalmi munkás” vezetője Csikász Gáborné, aki a férje halála után, 2004-bwn vette át az alapítvány vezetését. A falu kulturális központjaként működik.
Az érdeklődők láthatnak itt egy kis néprajzi gyűjteményt is. A fő rendezvényük a Tollas Tibor szavalóverseny, amelyből tavaly rendezték meg a 24.-et, most viszont tekintettel a körülményekre úgy döntöttek, hogy az év vége helyett jövő tavasszal rendezik meg a jubileumi 25.-et költészet napja körül. A Lezsák Sándorhoz fűződő kapcsolatnak köszönhetően kapcsolódtak a népfőiskolai rendszerhez és az ország keleti részében lévő partnereket meglátogatták, Lakitelken is jártak. Táboroztatást is szerveznek.
Minden évben megrendezik az 1848 méteres március 15-ei futást is, ami már hagyománnyá vált a faluban. Csikász Gáborné örömmel mondta, hogy az egykori gyerekek felnőve ma már a saját gyerekeiket hozzák a futásra. A nemzeti ünnepeken műsoros megemlékezést rendeznek a művelődési házban. Évente koszorúznak a hősi emlékműnél és a bányász emléktáblánál. Az egyházzal közösen ünnepi istentiszteleteket szerveznek.
Megtudtuk, hogy az idén se marad el a Mikulás, annyi változás történt, hogy most nem kisvonattal jön, mert nem futja rá, de lesz ajándék! Szakköröket is szerveznek, kosárfonást tanulnak, kötnek, horgolnak az asszonyok.
„Van egy kórusunk, 16 éve alakult az asszonykórus, a legidősebb tagunk 83 éves. Sajnos csökken a létszám, a fiatalokat nagyon nehéz bevonzani” – jegyezte meg Csikász Gáborné, aminek az az oka, hogy középiskolás korukban este mire hazaérnek, a hétvége rövid, amikor meg kitanulnak, általában elvándorolnak.
„Nehéz a falusi művelődés szervezése. Tanítóként is csináltam és a mai napig is ezzel foglalkozok, elzavarni se tudnak innen”- mondta viccelődve. A fő problémát a piszkos anyagiak okozzák, kevés a támogatás. Búcsúzóul mondta, hogy a Tollas Tibor emlékházban az egyik szobában éppen ma kapcsolják be a fűtést, de éppen csak takarékra…
Deák-Szinyéri József a fiatalabb generáció tagja, Bánhorváti szülötteként mégis jól ismeri a régi hagyományokat, amelyekről 94 évet megélt dédnagymamájától hallott sokat és a lángos fesztivál ötletét is az általa készített lángosokból merítette. Mint mondja, disznótorost vagy kolbásztöltést sok helyen csinálnak, lángost meg nem, ráadásul ennek (is) van helyi kötődése is. Minden évben november utolsó szombatján rendezik meg. a falu aktív részvételével. Sok önkéntes, hogy a helyiek és a sok száz, az ország szinte minden részéről érkező vendég jól érezze magát.
De térjünk vissza a rendszerváltás körüli időszakra! „Nem volt túl sok jelentős kulturális rendezvény annak idején. A május 1-je volt, amelyet idővel elhagytunk és a bálok, amelyek faluhelyen annak idején nagy divat volt. Annak idején nem voltak pályázati lehetőségek a rendezvények támogatására. Ahogy az önkormányzat helyzete javult, úgy tudtunk a kultúra területén is előre lépni kisebb rendezvényekkel, kiállításokkal. Hozzá kellett szoktatni az embereket”- árulta el a polgármester.
Demeter Zoltán polgármestersége idején rendezték meg az első falunapot, amely hagyománnyá vált a községben, a COVID zárlat miatti kihagyást leszámítva minden évben megtartják. Egész napos kavalkád. A katolikus közösség hagyományos ünnepe a Mária búcsú, amelyhez az önkormányzat is csatlakozik évről évre. A Magyar Kultúra Napját általában vándorkiállításokkal köszöntötték, természetesen a nemzeti ünnepeket is méltó módon, rendezvénnyel köszöntik Bánhorvátiban.
Nagy sikere volt – első sorban a gyerekek körében – a néhány éven át megtartott helyi télűző rendezvénynek, a csodaszervas vadászatnak, amikor vidám műsor keretében vasorrú boszorkánynak, fanyűvőnek és egyéb mesefigurának öltözve vonultak az iskolások, a régi hagyományt felidézve kisze bábot égettek.
Egy civil szervezettel közösen rendezik meg a pálinka fesztivált, amelyet a borfesztivál követ. Utóbbit Nagybarcával, Vadnával közösen, körforgó rendszerben tartják meg. Ma is vannak, akik pálinkáznak, borászkodnak a környéken, ezért -mint a polgármester is kiemelte – van helyi gyümölcsből készült kategória. Azért van szükség a megkülönböztetésre, mert vannak akik nem termelnek szőlőt, hanem máshol veszik és azt dolgozzák fel. A helyi termés megbecsülése, kiemelése a saját kategória. Ugyan ez igaz a pálinkára is.
Nyaranta, pár éven át ment a Szent Iván éj legendájához kapcsolódó utcabál, amelyet rendszeresen kézműves kiállítás előzött meg. Vesszőfonástól a csipkéig, amit az előző rendezvénytől eltelt év alatt, főleg a hosszú, hideg téli napokon készítettek. Ezzel a helyi fonók kézműves hagyományait folytatták, segítették.
A világnaphoz kapcsolódóan októberben meghívják a község szépkorú lakóit az idősek napjára, s egy kis vendéglátással, műsorral kedveskednek nekik. Kifejezik a megbecsülésüket, hálájukat, s nem utolsó sorban kimozdítják az időseket a hétköznapokból, új impulzust kapnak. Az alkalmat kihasználva pedig megbeszélhetik egymással örömeiket, bánataikat.
Bánhorváti (Bánfalva) történelme a XX. század első felében összeforrt a szénnel, 1965-ig bánya is működött a faluban, s a bezárás után is voltak akik ingázó munkásként más aknákban dolgoztak. Ezért rákérdeztünk a polgármesternél, hogy vannak-e élő, bányász hagyományaik. Mint Deák-Szinyéri József elmondta, hogy a bányászkultúra teljesen eltűnt, nem tartják a faluban a szeptemberi bányásznapot és a bányászok védőszentjének, Szent Borbála ünnepét se. Tekintettel a múltra, a kötődésre támogatják a bányász nyugdíjasok szakszervezetét, illetve a tagjai a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének.
-Csontos László-
