Az épülő cukorgyár energia ellátását volt hivatva biztosítani az 1838-ban, a császtai Nagy-völgyben megkezdett széntermelés, amely különböző helyszíneken 1995-ig folytatódott a város térségében. Gyerekként a nagyszülőkhöz jövet-menet láttam az edelényi bányász telep, jólétet árasztó lakásait. Aztán beütött a krach.
Fiatal kora az edelényi bányászat fénykorának a végére esett, amikor a városban és környékén sok embernek adott munkát, biztos megélhetést az Edelényi I-IV. akna, sőt a kulturális és sportéletben is meghatározó szerepet töltött be. Milyen emlékei vannak a bányászatról és az 1995-ös bezárásról?– kérdeztük Molnár Oszkárt, a csereháti kisváros polgármesterét.
Valóban, gyermek- és ifjúkorom Edelényének meghatározó eleme volt a téesz mellett a bánya. Egyrészt a korábban nagyközség, majd 1986-tól város és vonzáskörzetének egyik legnagyobb munkaadója volt, másrészt ezáltal tényleg meghatározó szerepet töltött be az itteni kulturális és sportéletben. Az Egresi városrészen külön bányászlakótelep is épült, ahhoz óvoda és általános iskola.
A város gazdaságát mennyire viselte meg a bányászat megszűnése?
Az előbb elmondottak alapján enyhén fogalmazva is hidegzuhanyként érte a várost a bányabezárás, de talán helyesebb – miniszterelnök úr szavait használva – úgy fogalmaznom, hogy ledobott atombombaként. Ne feledjük, hogy társult hozzá a másik legnagyobb foglalkoztató, a téesz felszámolása is! Edelény egyszeriben egy hátrányos, néhol halmozottan hátrányos helyzetű térség úgyszintén hátrányos helyzetű központja lett.
Az emberek, hogy élték meg, hogy új munkát, megélhetést kell keresniük, voltak-e helyben reális alternatívák?
Korai nyugdíjazás, munkahelykeresés a környékbeli nagyobb városok üzemeiben, elvándorlás az ország más részeibe, munkanélküliség: ezek voltak az akkori lehetőségek. A rendszerváltozás után indult helybeli vállalkozások nyilván nem tudták felszippantani a felszabadult munkaerőt.
A rekultiváció keretében eltűntek a meddőhányók okozta tájsebek. Elégedett a helyreállított környezet állapotával?
A begyógyult tájsebek természetesen inkább tetszenek a szemnek, mint a csupasz meddőhányók. A bányatermelés leállítása viszont egyúttal véget vetett a Borsodi víz előállításának is, s problémákat okozott az áradásokkor, különösen a 2010-es árvízkor.
Amikor 2002-ben átvette a város vezetését milyen kitörési pontokat képzelt el, s ezek mennyire valósultak meg az elmúlt 20 évben?
A város vezetését polgármesterként valóban 2002-ben vettem át, de voltam korábban önkormányzati képviselő, 1998 óta pedig országgyűlési képviselő is. Az egyik kitörési pont számomra mindig is az oktatás volt. Ma már olyan általános iskolánk van, amely nemcsak ország-, hanem világszerte híres az ott folyó oktatás alapján, egyik pedagógusa, Kállai Balázs nemrég kapta meg a szakma Oscar-díjának számító „Az év tanára”-díjat. Középiskolánk szintén prosperál. Ahhoz, hogy vonzóak tudjunk lenni a befektetések számára, szükséges volt az infrastruktúra teljes kiépítése mellett a külcsín formálása, egy élhető kisváros megteremtése, amit a belváros 10 évvel ezelőtti rekonstrukciójával és a többi városrész fejlesztésével el is értünk. Több idegenforgalmi látványosságunk is vonzó lehet, a legnagyobb falat nyilván a L’Huillier–Coburg-kastély felújítása volt. A vállalkozások betelepedése és a munkahely-teremtés segítése érdekében pedig végre épül az ipari terület inkubátorházzal.
A bányász hagyományokat, kultúra megőrzését mennyire tartja fontosnak, s milyen eredményeket mutathatnak fel ezen a téren?
Önkormányzatunk számára mindig is minimum kötelesség volt, hogy Bányásznapon koszorúzással tisztelgünk az emberfeletti munkát végzett bányászok előtt. Emellett tudatos törekvés eredményeként végre sikerült teljesen felújítanunk az egykori Bányász klub épületét, amely közösségi házként szolgálja az itt élőket.
A Császta-hegyen pedig, ahol több mint 150 évvel ezelőtt az első edelényi bánya nyílt, már épül a térség bányászmúltját bemutató élménypark. Mindebből látható, hogy komolyan gondoljuk a hagyományok ápolását.
A szént, mint energiahordozót a 2000-res években leírták, pedig vannak modern technológiák, mint a tisztaszén eljárás. Az ukrán háborúval kapcsolatos energiaellátási válság pedig akár új lehetőségeket is nyithat. Véleménye szerint a város történetében jöhet még újabb szénkorszak?
Én nem vagyok szakember ebben a kérdésben, de úgy gondolom, hogy mivel a bányabezárások óta közel három évtized eltelt, és a szénmezők gyakorlatilag majdnem kiürültek, nemigen lehet reális esély a termelés újraindítására.
Edelény és a szén
Hadobás Pál, az Edelény Művelődési Központ néhai vezetője, halála után névadója, mint lelkes lokálpatrióta, helytörténész Szénbányászat Edelényben című tanulmányában feldolgozta a város és a szén közös történetét. Ebből kiderül, hogy nem volt egyenes vonalú fejlődés a bánya, bányák története, előfordultak fellendülések és hullámvölgyek, amelyek a szén iránti igénnyel, a konkurenciával és a geológiai viszonyokkal voltak összefüggésben. Mint említettem a bányanyitás közvetlen kapcsolatban volt a cukorgyár igényével. A XIX. század közepén országos szinten számon tartott bánya a század végére egy jelentéktelen akna szintjére csúszott vissza, amely a XX. század fordulón újra fejlődésnek indult, mivel a robbanásszerű ipari fejlődés minden szenet felvett. Erdélytől a Felvidékig sorra nyíltak az új, nagy kapacitású bányák, s ez alól nem volt kivétel a Sajóvölgye sem. Edelény is hasznot húzott ebből, de a vizes homok megjelenése majdnem a tevékenység végét jelentette.
Az első világháború után az ország elvesztette a szénbányáinak a döntő többségét, így új lendületet kapott Edelényben a termelés. Több cég alakult, még bányavasút is épült a MÁV állomásig a szállítást megkönnyítendő. Az újabb világháború újabb fellendülést hozott, viszont amint a harcok elérték hazánkat pusztulást is jelentett.
A szovjetek 1944 decemberében foglalták el a térséget és 45 januárban újra indult a termelés a vízbetörés által nem érintett részeken, majd 1946 és 48 közt jött az államosítás. A megálmodott vas és acél országának megint csak szénre volt szüksége, annyira, hogy 1952-56 közt még rabok is dolgoztak a II-es aknában. Közben újabb fejlesztések történtek a föld alatt és felett is, jóléti létesítményekre is futotta, például szállóra a távolból érkezett munkásoknak. Hajdúnánáson üdülőt nyitottak, bányászklubot a városban (amit 1997-ben zártak be és átadták a városnak az épületet). Sporttelepet építettek, működtették az Edelényi Bányász SE-t. A bánya a 80-as évek közepén indult hanyatlásnak, amit részben a létszámhiány, másrészt az elmaradt fejlesztések, a géppark elöregedése, a kitermelt szén minőségének a romlása okozta. A rendszerváltáskor az állam kivonult az ágazatból, tőkeerős befektető viszont nem érkezett, s ez megpecsételte az edelényi bánya és az ágazat sorsát.
Szinte minden rosszban van valami jó, az 1958-as vízbetörés után találták meg az ásványvizet, amelyre alapozva palackozót építettek, ez lett a sokak által kedvelt Borsodi víz. Az ásványvíz túlélte az 1995-ös bányabezárást, viszont megpecsételte a sorsát 2019-ben egy vegyi szennyezés.
-Csontos László-
