Kazincbarcikán a parkokban elhelyezett padok ülőlapjait is eltakarta a hó.
A tankkal kiszállított kenyér, a bezárt iskolák, a megbénult közlekedés és a totális káosz ellenére, vagy éppen ezek miatt az 1986-87-es „utolsó igazi télre” szinte mindenki édes-bús nosztalgiával emlékszik, függetlenül attól, hogy óvodás volt vagy már felnőtt Az utóbbi két évtizedben igencsak elszoktunk a hosszan tartó, valódi, nagy hóval és tartós hideggel együtt járó telektől. Talán ezért is érezzük különösen zordnak az idei újévvel beköszöntött fagyos januárt. A mostani kellemetlen hideg megpróbáltatásai azonban össze sem hasonlíthatóak az 1987. január eleji hatalmas havazással, az egész országot megbénító viszontagságokkal.
1987. január 10-én „elesett” az ország, megbénult a közlekedés. Az arktikus, csontig hatoló hideg levegő erős szélvihar kíséretében rontott rá az országra, ezért már január 10-én a késő esti óráktól komoly fennakadások mutatkoztak a közlekedésben. A január 10-én kezdődött, három napig szakadatlanul zuhogó hó vastag lepelként borult az országra. A hóvihar elülte után a középhegységekben 50–77 cm, a síkvidéken pedig 20–50 cm volt a hótakaró átlagos vastagsága.
Sok vidéki településsel megszakad minden kapcsolat, az áruszállítást, betegek kórházba juttatását a honvédség végezte. A gondokat tetézte, hogy sok helyen akadozott az áramellátás is. Szóval 1987-re még sokáig emlékezhetünk.
Fotók:MTI