BOLDVA: ISMÉT EGY LÉPÉS A JÖVŐ ÉPÍTÉSE FELÉ – „HUNGARIKUM SÉTÁNY A BENCÉSEK FÖLDJÉN”

Boldva, a História-völgy kapuja sok mindenről nevezetes. Talán legismertebb a műemléki református temploma, mely Magyarország egyik legkorábbi bencés apátsági temploma, 1175-1180 között épült. Valószínűleg a mellette épült bencés monostorban íródott a Halotti beszéd. A második tatárjárás során, 1285-ben a templomot és a monostort felégették, a szerzetesek elmenekültek. A helyreállított templom ettől kezdve a falu plébánia temploma lett.

Helytörténeti gyűjteménye, olajütő üzeme is van. A szellemi élet egyik központja a Barátok Háza, amelyben első összefüggő nyelvemlékünk talált otthonra, mögötte húzódik az oly sok értékes gyógy-és fűszernövényt elrejtő Monostor Csendje Liget.

S itt, a település központjában van a boldvaiak által kedvelt Monostor tér, a falu gazdag közösségi programjainak helyszíne, ahol mindig történik valami. Ez ad otthont többek között a hagyományok ápolására épült, s a helyiek által kedvelt Aludttej Fesztiválnak.

Boldván élt és halt meg Szatmáry Király Ádám, aki II. Rákóczi Ferenc apródja és íródeákja volt. Elkísérte őt Lengyelországba és Franciaországba is, 1717-ben kegyelmet kapott és hazatért, Boldván halt meg 1752-ben. S ne feledkezzünk meg Zsóry Lajosról sem, akinek köszönhetjük a Zsóry forrás vizét Mezőkövesd határában.

Vég nélkül lehetne sorolni azokat az értékeket, melyre Boldva büszke. Itt kell megemlíteni a tehetséges helyi fiatalokat, a civil közösségeket, önkénteseket, akik sokat tesznek Boldváért. S a település nem csak múltjára büszke, hanem ápolja hagyományait. Mint Szabóné Tóth J. Judit polgármester fogalmazta meg többször: „Jövőnk múltunkból ered, gyökereinkből táplálkozik, értékeinket az utókornak adjuk tovább.”

A mindezeket átfogja egy közös nagy érték, a magyarság. Ezért is alakult ki az a mondás, mely belső érzéssé vált a településen: JÓ MAGYARNAK LENNI, JÓ BOLDVAINAK LENNI!

Boldva értékeinek, s annak az útnak, mely mentén Szabóné Tóth J. Judit polgármester vezetésével a képviselő-testület, intézményi dolgozók, civil szervezetek, önkéntesek építik a település jövőjét, köszönhető, hogy az Egyensúly Intézet 2021-es kutatásában a Jövő települései rangsorban régiónk települése közül Boldva végzett az első helyen. Azaz, itt érdemes élni, érdemes jövőt tervezni.

A fentiek jegyében vasárnap rendezték meg a „Hungarikum sétány a bencések földjén” projekt bemutatóját. Az eseménynek a műemléki református templom és a Barátok Háza adott otthont.

Köszöntőjében Szabóné Tóth J. Judit polgármester az alábbi gondolatokkal ajánlotta az eseményt a jelenlévők figyelmébe.

„Miért is vagyunk itt és miért itt, ezen a helyen köszöntöm Önöket?

Hadd avassam be Önöket a mai nap létrejöttének történetébe…Településünkön élve, nap mint nap elsétálunk épületek mellett, talán fel sem pillantva rájuk … számunkra természetes, hogy van két csodálatos templomunk, amelyek közül az egyik bizony már közel ezeréves, a kis ékszerdobozként mellette található Barátok Háza, amelyben első összefüggő nyelvemlékünk talált otthonra, a mögötte meghúzódó, oly sok értékes gyógy-és fűszernövényt elrejtő Monostor Csendje Liget, nem beszélve a történelmi hagyományainkat immár 11. alkalommal felelevenítő Aludttej fesztiválról … és sokan talán nem is sejtik milyen értékek között élünk…

Kis település, sok értékkel … ezt mi természetesnek vesszük, de nem az, és fontos, hogy mások is lássák, részesei lehessenek ennek az örökségnek, az általuk hordozott értékeknek.

Néhány éve felismerve ezt létrehoztunk egy helyi értéktárat, ahová bekerültek községünk kincsei.

Három éve mertünk még nagyobbat álmodni, miért ne vigyük ezeknek a hírét tovább, ismertessük meg távolabbi településekkel… kérelmet nyújtottunk be, s értékeink felvételt nyertek a megyei értéktárba, ami nagy elismerést és boldogságot jelentett számunkra.

Mérföldkövet jelent, hogy immár 3 alkalommal a HUNGARIKUM felhívás keretében benyújtott pályázataink pozitív elbírálásban részesültek. Tartalmaik olyan rendezvénysorozatok megvalósítása, kiadványok szerkesztése, amelyek célja hagyományaink, múltunk megismerése és megismertetése, értékeink bemutatása és továbbadása, hiszen mi is lehet fontosabb egy nemzet számára, mint megőrizni, óvni és tisztelni ősei emlékét és tovább ápolni hagyományait. A műemléktemplomunkban megrendezett ZENGŐ ÉNEKSZÓ KÓRUSTALÁLKOZÓ igazi zenei élményt jelentett az idelátogatók számára… a TUDD, HOL ÉLSZ… kiállítás alkotói a legfiatalabb korosztálytól kezdve bemutatták, mit jelent számukra Boldva, hírét, jó hírét vitték és viszik településünknek. Tájékoztató táblákkal láttuk el a Monostor Csendje Ligetet és minden korosztály számára GYÓGYNÖVÉNYES TÁJÉKOZTATÓ NAPOT tartottunk, úgy érzem, nagy sikerrel. Megemlékeztünk a községünk életét meghatározó lakosokról, akik közül többen már nincsenek köztünk, de munkásságukkal beírták nevüket Boldva krónikájába

Hisz nem feledjük: Jövőnk múltunkból ered, gyökereinkből táplálkozik, értékeinket az utókornak adjuk tovább.

A múlt tisztelete nélkül nem lehet teljes, értékes életet élni. Aki a múltját nem ismeri és tiszteli, annak nem lehet igazán jelene sem, és nem alkalmas a jövő tervezésére. A világon mindenhol tisztelni kell a magyarság értékeit, átörökíteni utódaink számára. Mi ezt tesszük otthon, családi körben, óvodában, iskolában, nyugdíjas klubban egyaránt és BÜSZKÉN VALLJUK BOLDVAINAK MAGUNKAT.

A harmadik pályázatunk megvalósítása során a Monostor téren található, s bizony az idő által már megtépázott, töredezett, első nyelvemlékünket megjelenítő installációt újítottuk fel, illetve raktuk le egy értékeinket felsorakoztató mobil Hungarikum sétány alapjait, készíttettünk információs pultokat, amely segítségével nemcsak településünkön, de távolabbi helyeken is bemutathatjuk értékeinket, pl. Budapesten”

A köszöntő után a köszönet szavai hangzottak el. Szabóné Tóth J. Judit polgármester a település vezetése, a képviselők, s a boldvai lakosok nevében megköszönte Szabó Sándornak, Horváth Imrének és Horváth Rolandnak a projekt megvalósítása során végzett munkájukat.

Megköszönte a rendezvény előkészítésében, lebonyolításában résztvevők munkáját, s köszönetet mondott a műsorban való közreműködésért az óvoda nagycsoportosainak, Pachman Balázsnak, Ruszó Brendonnak és Ruszó Oszkárnak (zongora) , továbbá Pachman Zalánnak, Pável Áronnak, Pável Zsombornak, a Dalárda Egyletnek, a Cantus Firmus Énekegyüttesnek, Bártfai Kristófnak, Ruszó Brendonnak. Boldva rájuk is büszke, ők is a település értékeinek részei.

A nap programja László Attila: Magyarnak lenni c. koncertjével zárult.

Szép és értékes nappá tette ez a rendezvény Boldván a vasárnapot.

A galéria a képre kattintva tekinthető meg.

Egy bányász régió