Én a moziban voltam e jeles napon, a Futni mentem után egy másik kiváló filmet néztem meg, a Hogyan tudnék élni nélküled? c. alkotást.
Sokan megállapítottuk a vetítés utáni röpke beszélgetések során, a magyar filmkultúrában vannak kiváló alkotások, s a korábbi jeles színészi generáció helyébe kiváló fiatal művészek léptek. Van érték.
Aztán hazaérve összegzést készítettem, hogy a hazai médiáknak mennyire volt fontos ez a nap. Semennyire. Alig foglalkoztak vele, a tévében a Győzike Show, Mónika, Észbontók, stb. is ott szerepelt a kínálatok között. Nyilván azért, mert van érdeklődés ezek után, az pedig hozza a reklámbevételt. Ennyi, s ez a legfontosabb.
Az állami pénzből felturbózott csatornák sem emelik a színvonalat, a hányadék önlik ránk. Holott talán feladatuk lenne a kulturális értékek, a tudás szolgálata a milliárdokért cserébe.
Fanyalgunk a nyugati kultúrán, lassan pedig beértük őket. A média, amelyik felelőssége kiemelt, önti ránk a szennyet, s ennek is köszönhető, hogy a tudás, a morális állapotunk, erkölcsi értékeink a béka feneke alá szálltak. Ott vagyunk abban az országban, amelyik büszke lehetne néptáncára, népdalaira, Bartókra, Kodályra, Munkácsyra, s a többi kiváló művészre. Ma ők már nem kellenek, felépítették nekünk a moslékot Győzikével, a vízfejű celebekkel, a fogatlan énekesekkel, s lehetne sorolni.
Nem azt kifogásolom, hogy nem Bartók zenéje szól, hanem azt, hogy valami érték kellene mellette, helyette, mondjuk nem olyan, mint Plazma B@szni tudsz-e? száma.
Van egy ünnep a naptárban, aminek célja az lenne, hogy a magyar kultúra értékeire ráirányítsa a figyelmet. Ráirányítsa az év 365 napjából legalább ezen az egy napon. Idén nem sikerült, csak Győzikének.
A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy az iskolákban, a települések túlnyomó többségében megemlékeztek e jeles napról. Köszönet nekik! Ez a tény, s a Hogyan tudnék élni nélküled? c film mentette meg nekem a mai napon a kultúrát, a magyar kultúrát, az erkölcsöt, a hitet a tudás és a szép szükségességében.