Orosz Margit költő és a Császta Néptáncegyüttes volt a sajókazai ŐSZidő rendezvény vendége

A Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület ŐSZidő elnevezéssel programsorozatot indított a NEAO-KP-1-2024/2-000782 pályázat keretében. A rendezvényen az egyesület tagjainak szakköri munkájából is rendeztek mini kiállítást.

A második rendezvényen a vendégeket Zsúdel Gáborné, az egyesület elnöke köszöntötte. Vendégük volt Orosz Margit  költő, író, pedagógus.

Zsúdel Gáborné az alábbi gondolatokkal ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Orosz Margitot, akit korábban már láthattak, hallhattak Sajókazán, hiszen a gyermekeknek tartott irodalmi foglalkozást.
Orosz Margit jelenleg Bánhorvátiban él és alkot,a  „Bánvölgye poétájá”-nak is nevezik.
Első kötete 2013-ban jelent meg Tűnődések címmel az „Alkotók és alkotások” sorozatban a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület gondozásában. Második kötete A csend hangjai 2015-ben került kiadásra, 2018-ban két kötete látott napvilágot: a Lelkek zenéje és a Gyermektükör.
Több kitüntetéssel is elismerték munkásságát. A teljesség igénye nélkül többek között  az alábbi kitüntető címek birtokosa: Megyei Pedagógiai Díj kiemelkedő nevelő-oktató és kulturális munkáért (2009), Németh László-díj miniszteri kitüntetés (2015), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2016), Bánhorváti község díszpolgára (2020. augusztus 20.), a Magyar Kultúra Lovagja (2021).


Orosz Margit a rendezvényen az irodalom szépségét mutatta be versein keresztül. Miután október az idősek hónapja, így költészetéből kiemelten is idézett a szépkorúakkal kapcsolatban.

Az író-olvasó találkozó után a Császta Néptáncegyüttes műsora örvendeztette meg a közönséget.
Az edelényi Császta Néptáncegyüttes 2008 szeptembere óta működik, a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola keretein belül. A XXI. Országos Ifjúsági Néptáncfesztiválon a Császta Néptáncegyüttes Nívódíjban részesült.

Érdekes és igen tartalmas délután részesei voltak, akik elfogadták a Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület meghívását az ŐSZidő rendezvényre.

A galéria a képre kattintva tekinthető meg.

Egy bányász régió