Kazincbarcikán az utcán két idősebb hölgy előtt akarta kielégíteni magát és férfi

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.


Az ítéletben megállapított tényállás szerint 2023. március 10. napján 10 óra 30 perc körüli időpontban a vádlott a Kazincbarcika, Don Bosco Sportcsarnok előtti járdán haladt gyalogosan, amikor látta, hogy vele szemben sétál számára két ismeretlen, idősebb hölgy. Hirtelen úgy határozott, hogy kielégíti nemi vágyát, ezért letolta a nadrágját és az alsóneműjét is, majd – miközben nézte a két hölgyet – megpróbálta magát izgalmi állapotba hozni, amikor észlelte, hogy a közelben szolgálatot teljesítő rendőrök meglátták őt, így felhagyott cselekményével.

A bíróság a vádlottat szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 10 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.


A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, míg súlyosító körülmény, hogy a vádlott speciális bűnismétlő, vagyis hasonló bűncselekmény miatt már korábban elítélték.
Az ítélet nem jogerős, a védője három napot tartott fenn nyilatkozatételre.

Egy bányász régió