Január 6. Ma vízkereszt napja van, hagyományosan ilyenkor szokták a lebontani a karácsonyfát.
A vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja.
A vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe:
– a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése);
– Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;
– Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.
Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a Második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.
Amikor Jézus harmincéves lett, Keresztelő János megkeresztelte a Jordán folyóban. Ekkor a Biblia szerint az Atya szózata hallatszott, és a Szentlélek galamb képében alászállt rá; ezáltal a teljes Szentháromság is kinyilvánította magát az emberiség előtt.
Népszokások:
A magyarság körében különböző népszokások alakultak ki a századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek.
Szokás volt a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.
Megszentelték a vízzel a házakat és az ólakat, de még a bölcsőre is szenteltvizet hintettek. A házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel: G + M + B
Időjárás jóslás
„Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert még hosszú lesz a tél.”