A Rudabányai-hegység hazánk, de talán egész Európa egyik legrégibb bányahelye. Neve is mutatja, hogy múltja szorosan kapcsolódik a bányászathoz, akárcsak a Bányászattörténeti Múzeum. Ismerkedjünk meg az intézménnyel, amiben Papp Andrea történész-muzeológus, múzeumvezető volt a segítségünkre.
A vidék első lakói, az őskőkor, majd az újkőkoremberei már hasznosították az itteni termésrezet, a réz- és bronzkorban szintén ezt bányászták. A hatalmas vasérc-előfordulás első hasznosítói valószínűleg a szkíták, majd közvetlenül utánuk a kelták voltak (Kr.e. V.-II.. század).
A Kr.u. VI. század táján jelentek meg a vidéken a szlávok, akik évszázadokig művelték a vasérctelepet, és kis bucakemencéikben nyersvasat olvasztottak. A ruda név is tőlük ered, jelentése az ószlávban ’érc, vasérc’. Eleinte csak a bányára vonatkozhatott, később azonban átvitték az érclelőhely szomszédságában kialakult Árpád-kori településre, amelynek első okleveles említése 1299-ből ismeretes. A rudabányai bányászat virágkora a XIV-XV. századra esett, amikor is gazdag réz- és ezüsttartalmú ólomérc-bányái révén hamar városi rangra emelkedett a helység. Napjainkig fennmaradt a bányászszerszámokat ábrázoló XIV.. századi ezüst várospecsét. A XVI. században hanyatlásnak indult a termelés, a virágzó bányaváros néhány évtized alatt jobbágyfaluvá süllyedt. Ezt követően több mint három évszázadig csak időnként folyt itt jelentéktelen bányászati tevékenység. 1880-tól 1985-ig külszíni nagyüzemű vasércbányászatáról volt nevezetes a település. Bányászati múltjának köszönhetően 2008-ban városi címet kapott (újra) Rudabánya.
A nagyüzemi vasércbányászat megindulása után gyakran bukkantak napvilágra figyelemre méltó leletek: különböző korokból származó, elsősorban a hajdani bányaművelés hagyatékát képező tárgyak, érdekes ősmaradványok és páratlanul szép ásványok. Többségük eleinte sajnos elkallódott, de miután Kállai Géza vette át a bánya irányítását (1918), az irodájában lévő vitrinbe kerültek a termelés közben talált „kincsek”. A két évtizeden át nagy gonddal és szakértelemmel összeállított kis kollekció szerencsére átvészelte a II. világháborút, és több múzeum anyagába beépülve napjainkig fennmaradt.
1955-ben ünnepelték Rudabányán az újkori érctermelés kezdetének 75. évfordulóját. A jubileum alkalmából alkalmi kiállításon mutatták be a település bányászatának hazánkban egyedülálló históriáját. A kezdeményezés nagy sikert aratott, aminek hatására felmerült az igény: alakítsák állandó helytörténeti bányászati gyűjteménnyé az ideiglenesnek szánt kiállítást. Az óhajt tett követte. A Kállai-gyűjtemény adta a tárlat magját, amit a bánya raktáraiból előkeresett, régóta használaton kívül levő szerszámokkal, eszközökkel, továbbá a bányászcsaládok által ereklyeként őrzött, nemzedékről nemzedékre hagyományozódott értékes tárgyakkal egészítettek ki. Mindezekhez gazdag fotó- és dokumentumanyag társult. Az anyagot az akkor Petőfi,ma Gvadányi Művelődési Ház egyik földszinti termében helyezték el. A megnyitót 1956. évi Bányásznapon tartották.
A jól sikerült, ízléses kiállítást kezdetben nagy érdeklődés kísérte, a helybeliek büszkék voltak múltjuk megmentett emlékeire, az idő múlásával azonban fokozatosan lanyhult a törődés. 1960-ban Murvay László (1918–1984) személyében új vezető került az akkor jelentős fejlődés előtt álló rudabányai vasércbánya és ércdúsító üzem beruházási osztályának élére. A nagy műveltségű műszaki szakember szinte azonnal felfigyelt a raktárban szunnyadó kiállítás értékes relikviáira. Néhány év alatt jelentősen gyarapította érdeklődése fokozatosan kiterjedt a történelmi Magyarország egészének érc- és ásványbányászatára. A lokális kiállítás így alakult idővel regionális, majd országos jellegűvé. A gyűjteményt Érc- és Ásványbányászati Múzeum néven saját épülettel rendelkező intézménnyé fejlesztette, amelynek igazgatójává természetesen őt nevezték ki. Az avatóünnepségre a Rudabánya bányavárossá nyilvánításának 600. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében az 1965. évi Bányásznapon került sor.
A vasércbánya bezárását követően a múzeum működtetése alapítványi keretek között valósult meg az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány által. Majd 2006. március 1-től jelentős változás következett be a múzeum életében: ekkor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság tagintézménye lett. Az új helyzetnek megfelelő átrendezés előtt a kiállítóépület és környezete is teljesen megújult. Néhány év múlva 2013. január 1-jétől pedig Rudabánya Város Önkormányzata fenntartásába került jelenleg is, Bányászattörténeti Múzeum néven.
A múzeum fennállásának fél évszázada alatt több ezer dokumentumot, térképet, fotót, könyvet és tárgyat gyűjtött össze, amelyek felölelik a történelmi Magyarország érc- és ásványbányászatának egészét.
Az őskor bányászatát a híres bükki és zempléni lelőhelyekről származó pattintott és csiszolt kőeszközök, cserépedények, töredékek és egyéb régészeti leletek szemléltetik. A réz- és bronzkor gazdag fémművességéről csákányok, tokos balták és vésők tanúskodnak. A kora-középkori vasművesség hagyatékából salakok, fúvócsövek és egy Trizs község határából kiemelt, teljesen ép bucakemence érdemelnek figyelmet. A középkori bányászati technika reprezentánsai a Rudabányáról és Telkibányáról származó szerszámok: nyeles ékek, kalapácsok, csákányok, balták, kapák és más vaseszközök. Ritka érték ebből az időszakból a XV. századi föld alatti vágatrészlet (Rudabánya). A későbbi korokból is változatos anyag várja az érdeklődőket: a megyében termelt valamennyi ásványi nyersanyag és bányászata megismerhető a tárlókból és tablókról. Természetesen megkülönböztetett helyet foglalnak el a XIX. század utolsó harmadától a XX. század végéig meghatározó jelentőségű szénbányászat emlékei. A bányásztársadalom tagolódását, különböző csoportjainak életmódját eredeti használati tárgyakkal és bútorokkal berendezett enteriőrök érzékeltetik.
A fejlődés és a változatosság szemléltetésére a bányászélet és -munka néhány jellegzetes tárgyát csoportokba rendezve mutatja be a kiállítás, a kezdetektől egészen a legutóbbi időkig. A mindig fontos tényezőként kezelt bányavilágítást a kezdetleges fenyőgally fáklyától a cserép- és fém olajlámpákon át a XX. századi modern fényforrásokig rendkívül gazdag együttes képviseli. Szép színfoltja a tárlatnak az ünnepi alkalmakon használt bányász díszegyenruhákat bemutató sorozat, amely a piros-fehér-zöld szín-összeállítású régi magyar viselettől a napjainkban használatos uniformisig terjed. A bányamérés és térképezés érdekes eszközkészletét a technikai remeknek számító teodolitok, szintezők, tájolók és más műszerek, eszközök képviselik. A bányászat gazdag művészi ábrázolásaiból rajzokat, metszeteket, festményeket, szobrokat, kisplasztikákat, fafaragásokat, érmeket, plaketteket stb. mutat be a kiállítás. Külön figyelmet érdemelnek a készítőik nem mindennapi ügyességét dicsérő úgynevezett türelempalackok, amelyek többnyire a bányamunka és a bányászélet legfontosabb mozzanatait örökítik meg miniatűr formában. A bányajogi viszonyok, a bányaegészségügy és a szakoktatás bemutatása sem maradhatott ki a sorból. Végezetül megemlítjük, hogy a teljes időskálát felölelő makettek és modellek teszik érthetőbbé és szemléletesebbé a történeti kiállítást.
A múzeum udvarán 1969-ban létesítették a mintegy 15 méter hosszú mesterséges tárót, amelyben hat vágatrészlet mutatja be a föld alatti érc- és ásványbányászatban leginkább elterjedt művelési- és biztosítási módokat. A tárló végében egy bányakovács-műhely komplett berendezése kapott helyet.
A múzeum Földvári Aladár geológus-professzorról elnevezett kiállítótermében 1980 óta ásvány- és őslénytani kiállítás látható, amely épület jelenleg 2021-2022 során teljes felújításra kerül. Az új kiállítás kivitelezésére, pedig majd ezután kerül sor, a sajnos ma már nem működő hazai érctermelő üzemekben napvilágra került legszebb ásványokból, elsősorban az Észak-Magyarországi régióra koncentrálva. A megújuló ásványtárt külön cikkben, részletesen is bemutatjuk.
A múzeumban Tárlatvezetést és egyeztetést követően múzeumpedagógiai foglalkozásokat is igénybe vehetnek a látogatók.
Kordos professzor ajánlatával
„Az egykoron híres rudabányai ércbányászat múltját bemutató tárgyi emlékek itt vannak. Ha nem lenne ilyen múzeum a városban, akkor ezek jó részét elkótyavetyélték volna, s ki tudja, merre kallódnának? A gyűjtemény alapvetően a helyi bányászathoz, iparhoz kötődik, például az egykori bányaigazgatói asztal vagy a műemlék református templom míves vasajtaja, a bányában használt mécsesek, lámpák, eszközök, mint például az egykoron bőrből készült kobak”- fogott a múzeum promótálásába Prof. Dr. Kordos László őslénykutató, geológus. A gyűjtőkör az átalakulás során B.-A-.Z. megye és szénbányászat emlékeivel is kiegészült. A professzor kiemelte a bányászéletet bemutató türelemüvegeket, valamint a föld alatti tárnaszelvényeket, a Kárpát-medencei gyűjtésű ásványtárat, a múzeum rendezvényeit, kiadványait.
-Csontos László-
A régió bányászatának emlékeit, a bányák bezárása utáni változást tárja az olvasók elé az Összefogással Barcikáért Egyesület. Az e témát feldolgozó filmek, fotók, újságcikkek folyamatosan kerülnek feltöltésre a www.sajomentiforum.hu hírportál Egy bányász régió rovatába. Szívesen várunk minden visszaemlékezést bemutató fotót, írást az obekazincbarcika@citromail.hu címre. A teljes anyag november végéig kerül feltöltésre. Cikkeink elérhetők a hírportál facebook oldalán, valamint a +82 nevű facebook oldalon, melyet azért hoztunk létre, hogy a régió települései nagyobb nyilvánosság előtt oszthassák meg örömeiket, eredményeiket, programjaikat.
Tisztelet a bányászoknak!