Kurityán egykoron jelentős bányász település volt, ennek megfelelő fejlődéssel. Az utolsó mélyművelésű bányát is több, mint fél évszázada bezárták, de a falu és az ágazat kapcsolata jóval később szakadt meg. Mára csak az egykori bányatelep és a tavak emlékeztetnek az egykoron sokaknak munkát adó iparra.
A dokumentumok szerint az olasz eredetű gróf Pallavicini Róger indította meg 1873-ban Kurityán határában a szénbányászatot. Hozzá köthető az Eulália, Izabella bányatelkek és tárók a Lilla puszta völgyében, az Ortás és a Nyila dűlőkben. Igazából 1912-ben pörgött fel a kitermelés, Rudabánya szénigényének a kielégítésére, majd 1922-ben szénosztályozó és erőmű is épült, hogy biztosítsák a vasércbánya áramellátását. Az 1948-as államosítás után újabb fellendülés jött, rövid életű külszíni kitermeléseket is nyitottak. A kurityáni mélyművelésű bányászat 1969-ben ért véget a lejtősakna bezárásával.
A telephely azonban továbbra is a Borsodi Szénbányák tulajdonában maradt. A helyiek által egykoron csak Fehér Házként emlegetett irodaépületben, mint Balázs Sándor Csaba, nyugdíjas bányamérnöktől megtudtuk a főmérnök és a gazdasági iroda használta az épületet. Később mégis feladták és Feketevölgyre költözött az adminisztráció.
A Feketevölgyi bánya a szomszédos Felsőnyárádhoz tartozott, itt volt a villamos és lakatos műhely, a raktárak az akna udvarán. A nagyobb volumenű javítási feladatokat pedig Berentén, a központi gépjavítóban végezték. Feketevölgyben is sok kurityáni dolgozott, meg a tágabb térségből is Sajókazától Kazincbarcikáig. Sokan éltek bányász kolóniákon, a lakóhely fix volt, viszont ahogy bezárt egy bánya a munkások vándoroltak tovább.
Ingázók lettek, amiben a Borsod Volán bányászjáratai nagy segítségükre voltak, amelyek gyűjtőjáratként szedték össze egy-egy vidék településeiről a munkásokat és vitték a bányaüzembe, majd haza. Idővel közösséggé formálódtak az utasok és az állandó sofőrök. Olyan is megtörtént, hogy a hűvös hajnalon egy kis házi pálinkával köszöntötte a sofőr az utasokat. Máskor a bányászok hoztak egy kis szívmelegítőt. Kétségtelen, hogy jobban telt az utazás ideje..
Na, te térjünk vissza konkrétan Kurityán és a bánya kapcsolatához! Következzen hát egy villáminterjú Sziráczki Sándorral, aki 2010-től a falu polgármestere.
–Kurityán és a szénbányászat kapcsolata másfélszáz éves. Hogyan élte meg a község (önkormányzat és a lakosok), hogy az elmúlt évtizedekben bezártak a mélyművelésű bányák?
-Természetesen tragédia volt, hiszen több száz helyi lakos megélhetése került veszélybe. Olyanok vesztették el munkájukat, akik máshoz nem értettek, így máshol elhelyezkedni sem tudtak, sokan elköltöztek, megugrott a munkanélküliség.
–Az önkormányzat mit tudott tenni kárenyhítésként?
-Igazán komoly segítséget nem tudott nyújtani, csak annyit, amennyit az országos szociális háló engedett.
–A Kurityán területén lévő egykori bányatelep, infrastruktúra hogyan hasznosult?
-Az irodaépület és a bányatelep kurityáni része magánkézbe került, semmilyen hasznos funkciója nem lett.
–Az egykori bányász múlt egyre távolodik, mi került a fejlesztési elképzeléseik középpontjába?
-A fejlesztési elképzelések központjába az infrastruktúra fejlesztése került, hangsúlyos az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a sport támogatása.
–Az idő múlásával halványulnak az emlékek. Kurityánban ápolják a bányász hagyományokat?
-Minden évben bányásznapon megemlékezünk a bányászmúltunkról.
–A település területén fekvő bányatavakban látnak valamilyen potenciált?
Lehetőség mindenképp lenne benne, de mivel mind magántulajdon, illetve ÉMHe kezelésében lévő tó, így korlátoltak lehetőségeink.
Az idő nagy ellenfél, de sikerült olyan személyt találni, aki aktív korában a kurityáni bánnyaüzemben dolgozott! Az 1931-es születésű, jelenleg 91 éves Redovai János tősgyökeres sajókazai, itt lett bányász is, majd a két üzem összevonásával, 1963-ban Kurityánba került. Napra pontosan emlékszik rá: 1963. július 1-el és az 1991-es nyugdíjazásáig itt is dolgozott, mint tervstatisztikus. Először is azt tisztáztuk, hogy mit csinált a tervstatisztikus?
„A Feketevölgytől Szelesig hozzánk tartozó öt akna termelési adatait kellett begyűjtenem, vezetni. Minden reggel, beleértve a vasárnapot is. Azért vezették be a telefont a kazai lakásunkba, hogy vasárnap ne kelljen bemennem, hanem lekérhettem az adatokat itthonról. Amint elkészült az összesítés először mentem vele az igazgatóhoz, majd a főmérnökhöz, majd a fősort telefonon bediktáltam a miskolci központnak. Az úgynevezett vándorfüzetekben kellett vezetni. Ebből egy példány helyben maradt, egy példány pedig ment Miskolcra”- fogott az egykori feladatok ismertetésébe a szellemileg friss, ma is gyors gondolkodású egykori statisztikus. Azt is elárulta, hogy néha kicsit játszottak a számokkal, mert a bánya nem olyan, mint az összeszerelő sor a gyárban, nem egyenletes a termelés, s ezért előfordult néha egy kis taktikázás.
Adta magát a kérdés, hogy milyen minőségű volt a kurityányi szén? „Közepes. Edelény, Putnok jobb volt”- hangzott a tömör válasz. Szóba került beszélgetés közben a bányabiztonság is. Redovai János ezzel kapcsolatban Kurityánról egy esetet említett, 1952-es tragikus vízbetörést. „Rákosi idején mindenütt ÁVH-sok voltak”- idézte fel a kort, amikor még a bányabaleset közbeni mentés minden lépését ellenőrizte az állambiztonság. Dupla nyomás alatt álltak az emberek. Egyik oldalon a víz, a hátuk mögött meg az ÁVH… szerencsére ma már a lakosság döntő többsége elképzelni se tudja, hogy ez mit jelentett a gyakorlatban. Egy másik esetet is említett, a szomszédos Feketevölgyből, ahol tűz ütött ki és vízzel kellett oltani- sikerrel-, hogy folytatni tudják a kitermelést.
Emlékezete szerint Sajókazához és a környező településekhez hasonlóan a kurityániak többsége is a bányánál dolgozott. „Kétlaki életet éltek. Akinek földje volt, az is a bányában dolgozott, például szivattyúsként, ami mellett aludni is lehetett. Aztán a műszak után hazament és folytatta a földeken”- idézte fel a Kádár-korra jellemző jelenséget.
Mit jelentett a kurityániaknak az 1969-es bányabezárás? „Általában Feketevölgyre mentek át dolgozni. Ez maradt meg a legtovább a környéken, 2000-ig. Lett volna szén, termelhették volna tovább, de az a döntés született, hogy nem kell a szén! Most meg… A kitermelés megszűnt, de az irodaház, amit csak Fehér Házként emlegettek megmaradt. Azonban a 80-as években beindult a bányabezárási hullám és végül az öt aknából csak egy maradt, Feketevölgy. Ezért végül 1991-ben az iroda átköltözött oda Kurityánból. Mi legyen az üres épülettel? A bányatrösztnek nem volt rá szüksége ezért valamikor eladták. Ott áll üresen, tönkre ment az épület, az ablakokat kiverték, a radiátorokat ellopták…” Mint a polgármester is diszkréten utalt rá korábban, ez nem egy sikertörténet. „Sajnálom, hogy ez történt, mert például öregek otthonát lehetett volna csinálni belőle. Az irodákból szobákat, volt az épületben wc és fürdőszoba”- elevenítette fel az elszalasztott lehetőséget Redovai János. Igény pedig lett volna rá, hiszen egyre több a magányos idős ember vidéken is, mert a gyerekek többsége kénytelen volt elköltözni.
„A végén, a fiatalok, akik tanulás után hazakerültek nem tudtak hová menni dolgozni. Az élet azonban nem áll meg, csinálni kell valamit, menni kell a munka után, el itthonról. Ki a BVK-ba (mai nevén Borsodchem Rt- a szerző), ki az iparba, a földekre. Tudomásul kellett venni, hogy megszűnt a bányászat”- jellemezte a rendszerváltást követő időszakot az egykori statisztikus.
Redovai János felnőtt életét végig kísérte a bánya, mivel az érettségi után itt helyezkedett el és a katonaságot leszámítva itt is dolgozott nyugdíjazásáig. Sőt, a katonaság egy részét meg is úszta, mert a vas- és acél országában az 50-es években olyan szénhiány alakult ki, hogy a bevonultatott bányászok jó részét leszerelték, ha vállalta, hogy visszamegy az üzembe és a katonai szolgálatból elengedett időt ott dolgozza le. János ott is ragadt.
Mint említettük az egykori bányaközpont hasznosítása nem tartozik a sikertörténetek közé, viszont a bányák helyén létrejött tavakat nyugodtan ide sorolhatjuk! A Szuha-patak és a Kossuh Lajos út közt, egy egykori külszíni kitermelés helyén maradt bányagödör feltöltődésével jött létre a Borbála-tó, amely családi vállalkozás keretében, mint horgásztó működik. Magyariné Csiki Melániát kértük meg, hogy elevenítse fel a kezdeteket.
„A Borbála horgásztó története családi alapokra épül! Férjem Zoltán és testvére Endre annak idején látták a kihasználatlan területet és gondoltak egy merészet, hogy horgásztavat vesznek az édesapjuknak! Ez 2011-ben meg is valósult! Zoltán folyamatos külföldi munkából szerzett bevétele mellett elkezdtük kialakítani a horgászok számára a tavat! 2014 februárjában édesanyja sajnálatos módon elhunyt, így egyértelmű volt, hogy az ő nevét kapja a tó és az ő emlékére a Borbála horgásztó 2014 júniusában megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. A tó körüli munkálatokat édesapjuk Endre, Zoltán és jómagam végeztük. Minden saját erőből és pénzből alakítottunk ki a mostani állapotig!
Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy mire horgászhatnak a vendégek? „A tó halállománya változatos. Ponty, csuka, amur, dévér, ezüstkárász, feketesügér és tokhal is fogható nálunk. Rekordot nem tartunk nyilván halfajonként, de számos szép és egyedi példányt sikerült már szákba terelni. A jövőben szeretnénk a halállományunkat tovább bővíteni, faházakat kialakítani ezzel is elősegítve horgászaink kényelmét!”
A pecások nagyra értékelik a tavat. Szó szerint, ugyanis a google térképen az 5-ös skálán 4,8-ra minősítették (ez természetesen nem reprezentatív felmérés, mint ahogy a szálláshelyek vagy éttermek online osztályzata sem az, viszont jelzés értékű).
Ha tovább megyünk Felsőnyárád irányába, akkor az Ady Endre út és a Szuha-patak közt találjuk az ugyancsak egykori külszíni kitermelés után maradt bányagödör feltöltődésével létrejött, szép környezetben, közel a házakhoz fekvő Kurityáni-tavat, amelyet a MOHOSZ-tól bérel az ÉMHe.
„A lakott terület közelsége miatt tevékenyebbek a horgászok, jobban oda tudnak figyelni, ha valami kint hagynak a vízparton. Viszont azt is tudni kell, hogy a földút esős időben itt is felázik. Telepítéskor általában kihívást jelent autóval bejutni. A tópart, mint említettem hangulatos. A rég fák sajnos kipusztultak, de a sarjadásból vannak újak, hogy adjanak egy kis árnyat. Van a parton szabad rész is, ahol stég nélküli horgászállások várják a szaktársakat” – mutatta be röviden a tavat Fiszter Ferenc, a területileg illetékes kazincbarcikai csoport vezetője.
A vízbe pontyot, keszegféléket és sügért telepítenek, de régebbi időkből a sokak által kedvelt amur is van még. A tó vízfelülete 4,6 hektár, a parttól meredeken mélyül. Az átlagos vízmélység 8-10 méter, a legnagyobb pedig 14-15 méter. A google térképen a látogatók az 5-ös skálán 3,6-ra minősítették.
-Csontos László-
A régió bányászatának emlékeit, a bányák bezárása utáni változást tárja az olvasók elé az Összefogással Barcikáért Egyesület. Az e témát feldolgozó filmek, fotók, újságcikkek folyamatosan kerülnek feltöltésre a www.sajomentiforum.hu hírportál Egy bányász régió rovatába. Szívesen várunk minden visszaemlékezést bemutató fotót, írást az obekazincbarcika@citromail.hu címre. A teljes anyag november végéig kerül feltöltésre. Cikkeink elérhetők a hírportál facebook oldalán, valamint a 82 nevű facebook oldalon, melyet azért hoztunk létre, hogy a régió települései nagyobb nyilvánosság előtt oszthassák meg örömeiket, eredményeiket, programjaikat.
Tisztelet a bányászoknak!